Egy tényleg megtörtént tőzsdei sztori a 60-as évek Amerikájából, amely eset a mai magyar valónak is szolgálhat némi tanulságul.

Amikor a tehetség utat tör magának

Saul Steinberg, feltörekvő ifjú titánként, 22 évesen alapította meg a saját vállalatát, a Leasco-t, amely számítástechnikai megoldásokkal, IBM számítógépek lízingbe adásával tört be a piacra. 25 évesen, 1965-ben már tőzsdére is vitte a cégét. Steinberg azonban nem csak ezt a szegmenst ismerte, hanem általában az üzlethez is jó érzéke volt. Amikor a szűk piac, amiben működött, elérte a növekedés korlátait, elkezdett felvásárolni más szektorokból kisebb vállalatokat, amelyek viszonylag komolyabb készpénz állománnyal és tőkével rendelkeztek. A pénzt ehhez hitelből, átváltható kötvények kibocsátásából vagy a felvásárlást kivitelező alapoknál zárolt Leasco részvényekből fedezte. (Steinberg is tudta Alexandre Dumas megfogalmazott tömör igazságát: „a legjobb üzlet a mások pénze.”)

Felemelkedés

A technika a következő volt: a vele szoros kapcsolatban álló bankokkal, intézményekkel titokban elkezdte gyűjteni, megvenni a kiszemelt cég részvényeit. Majd amikor már elegendő részesedést ért el, nyilvános vételi ajánlatot tett a kontrollt jelentő részvényekre a piacihoz képest magasabb áron. Ezt nagyon nehéz lett volna visszautasítani a maradék részvényeseknek. A cég vezetésének pedig túl drága lett volna egy magasabb ellenajánlatot tenni. Ráadásul ez utóbbival is Steinberg járt volna jól, hiszen korábban jóval olcsóbban tette be a lábát a szóban forgó vállalatba.

A legnagyobb  sikeres felvásárlási célpont a Reliance biztosító volt. Steinbergnek azért volt különösen vonzó, mert akkoriban a biztosítók igen konzervatív üzletpolitikát folytattak. A magas tartalékokkal és tőkével az előre nem várható mértékű káreseményekre is felkészültek.

Steinberg az említett lopakodó technikával majd az ajánlattétellel a részvények 97%-át szerezte így meg, amivel simán át tudta venni az irányítást. Az összeolvadással nemcsak a Leasco profittömege nőtt, hanem a saját tőkéje is háromszorozódott.

Siker a köbön – Woodstock és good stock

Az egyébként is euforikus konszern-hangulatban leledző piac is rendkívüli módon értékelte ezeket a tranzakciókat és a Leasco-hoz hasonló stratégiákat. Az 1965-ös tőzsdei kibocsátása óta a Leasco részvények árfolyama 1968 végére, nem egész 4 év alatt, 540-szeresére nőtt! A Leasco volt a vezető tőzsdeindex, az S&P500 legjobban teljesítő tagja. Steinberg beköltözött New York legdrágább lakásába, amiért természetesen nem készpénzzel, hanem az agyonhájpolt részvényeivel fizetett. A Wall Street a vállán hordozta és ünnepelte Steinberget, a fiatal vállalkozók üdvöskéjét, aki a Forbes címoldalára kikerülve a következőket nyilatkozta lehengerlő magabiztossággal:„engem semmi sem állíthat meg és pár éven belül nagyobb leszek, mint a General Motors.” Hát, igen, erre mondták akkor: egyeseknek Woodstock, másoknak good stock!

A törvényszerű Bukás

Aztán eljött 1969. A konszernek, az összeolvadt vállalatok árfolyama száguldott a piaci indexekhez képest. A befektetők közössége azt a hamis visszajelzést adta a konszernek vezetőinek, hogy fúzióban határ a csillagos ég.

Steinberg sem állt le. A Leasco következő kiszemeltje Amerika akkori 6-ik legnagyobb pénzintézete, a Chemical Bank volt. A lopakodó felvásárlási stratégia szépen az útjára is indult. Csakhogy a szintén kiterjedt kapcsolattal rendelkező Chemical Bank vezetése tudomást szerzett a szándékról. A következő ellenstratégiát állították fel: egy újságban megszellőztették nem hivatalos információként a Leasco eszement felvásárlási szándékát. Ekkor még a Leasco a Chemical Bank pár százalékát birtokolta. Ettől kezdve a Chemical Bank részvénye még magasabbra kúszott, egyre költségesebbé téve a lehetséges felvásárlást Steinbergnek.

A másik oldalon a Chemical Bank vezetése megegyezett néhány alappal, hogy a csúcson lévő Leasco részvényekből folyamatosan adjanak el. Ez önbeteljesítő eladási spirálhoz vezetett. Hiszen a felvásárlások mögötti fedezetet nagyrészt Steinberg Leasco részvényei jelentették. Ennek ellenére Steinberg kitartott. Azonban, amikor a Leasco részvények pár hónap leforgása alatt elveszítették az értékük 95%-át, kapitulált.

Egy hajszál híja volt, hogy a Leasco és Steinberg nem ment csődbe, viszont így is évekig parkoló pályára került. De nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. A konszern-buborékon a tűszúrást a Chemical bank sikertelen felvásárlási kísérlete jelentette, ez mindenkinek felnyitotta a szemét. A kitört pánikban a konszernek ára visszaért a realitások talajára, és azok a vállalatok, amelyek túlzott hitelfelvétel árán valósítottak meg fúziókat, bizony le is húzhatták a rolót. A mai napig átkozzák Steinberg nevét.

Az irrealitások földjén ritka a levegő és sűrű a tanulság

Egészséges motiváció, realitás és túlzott mohóság között gyakran keskeny a határ. Aki túl sokszor átlépi, annak a határ is megszűnik. 

A tartósan sikeres és így hiteles emberek nem tesznek fel mindig mindent egy lapra, egy projektre, tudnak súlyozni, és ha valami nem sikerül, elengedik, majd mennek tovább. Felmérik a realitásokat: amikor megérett az idő, akkor kockáztatnak többet. Viszont időben kell felismerni a rossz döntéseket és ellenállni az állati ösztönöknek. Biztosan mindenki ismeri a kapzsi majom példáját a Sivatagi show-ból. A busmanok azért tudják elkapni, mert egy homokfalba fúrt szűk lyuk mélyén elrejtett sótömbért akar benyúlni, de amikor a busmanok megjelennek, nem tud szabadulni, mivel a mohósága nagyobb a félelménél: nem engedi el a sótömböt, így viszont nem tudja kihúzni a kezét sem.

A súlyozás és kockázat ésszerű felmérése, a taktikus gondolkodás azonban a profi sportágaknál is megjelenik: a statisztikák azt mutatják, hogy nem feltétlenül az a teniszjátékos lesz a győztes a végén, aki több labdamenetet nyer, hanem aki a fontosabbakat nyeri meg. Vagyis nem feltétlenül kell minden labdamenetre egyenlő maximális energiát, és koncentrációt mozgósítani, az összes ütőkártyát felfedni. Tudni kell a mértéket és optimálisan beosztani az erőt, reálisan felismerni a lehetőségeket és a buktatókat is.