A politika elitet leszámítva az euró bevezetése mindenkinek elemi érdeke lenne. Abból a tényből, hogy az Európai Unió tökéletlenül működik, nem következik, hogy az integráció ellentéte, a szétszakadás hatékonyabb. Sőt! A bezárkózás és az oligarchák gyarapodása helyett azon kellene dolgozni, hogy minél hamarabb Brüsszelben, vagyis az Unió vezetésénél összpontosuljon minden egyes pénzügyi-politikai döntés. Az viszont tényleg nem kérdés, hogy újra kell gondolni a szövetség működését. Megfontolandó, hogy egységes piacért cserébe garantálni kellene közös kasszából a német szinthez közelítő oktatási és egészségügyi alrendszerek fenntartását az összes tagországban.

Az alábbi interjúm még a tuskósági beszéd előtt készült, ahol pedig az egy négyzetméterre jutó józanság fordított arányban állt az opportunisták, a közvetett földbirtokosok és fedett üzletrész tulajdonosok számával. Erről csak félelmetesen éles kontrasztként a legendás gitárkirály, Radics Béla utolsó ránk maradt 1982-es TV-felvétele jut eszembe, ahol már a rendszer által végleg kitaszított, magányos és lecsúszott állapotában tűnik fel egy rövid beszélgetés erejéig: – Béla, Te azt mondtad, hogy soha nem állsz be közéjük, a többiekhez a sorba. – És, beálltam, gondolod? – Nem, nem álltál be! Radics Béla 5 hónap múlva halott volt.

A Trend FM-ben beszélgettünk:

A napokban felkavarta az állóvizet Varga Mihály különböző nyilatkozataival, amellyel az euró magyarországi bevezetésének lehetőségeit kommentálta. A miniszter hangsúlyozta, hogy nem csak makro-számokat kellene teljesíteni, hanem versenyképességben is előre kellene lépni, hogy legyen értelme az euró bevezetésének. Kornél, téged mennyire lepett meg ez a téma?

Annál is inkább meglepett, mivel az előző hetekben vezető politikusaink az európai uniós tagság kérdését vetették fel, és nem annak megerősítését, hanem burkoltan a kilépést. Na, most ehhez képest az eurózónás tagság elvi megszerzése mondhatni 180 fokos fordulat. De, mivel Varga Mihály korrigálta korábbi kijelentését, vagy a korábbi kommentárt, ez inkább tűnik 360 fokos elmozdulásnak az eredeti állásponttól: azaz „Magyarországnak hosszú évekig nem érdeke csatlakozni”. Ugyanakkor én ezt másképp közelítem meg. Évek óta vita, hogy hatékonyan működik-e az eurózóna. Látjuk a periferikus országok válságán keresztül, hogy akkor lenne igazán a rendszer működőképes, ha – bizonyos feltételek mellett – ténylegesen kialakulna egy központi költségvetés, az integráció tovább mélyülne. Hiszen akkor van értelme közös pénzről beszélni, ha közös irányítás is van. Előbb költségvetési, majd akár politikai értelemben. Tehát, ha innen közelítjük meg, akkor a kérdést úgy kell feltenni, hogy mi mennyire vagyunk eltökéltek abban, hogy idővel átadjuk előbb a monetáris irányítást, majd kis ’spéttel’, vagy megegyező fázisban költségvetési hatáskört Brüsszelnek, és végül a politikai döntéseket. Ugyanakkor a magyar politikai elit megnyilvánulásai pont, hogy nem az integráció, hanem az elszakadás felé mennek el. Tehát, ha ilyen szempontból vizsgáljuk, akkor a politikusaink saját gazdasági nézőpontjából  (megj.: vagyongyarapítási, stróman-rendszer fenntartása) nem lenne racionális az integráció mélyítése, a kontroll kiadása, és emiatt az euró bevezetése sem. Sajnos.

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy én szerintem mi lenne jó a magyar gazdaságnak, a magyar fejlődésnek, akkor egyértelműen – és nem csak nekünk, hanem minden tagországnak – az integráció elősegítése. Az egységes piac és szabályok megteremtése, egységes kontroll szempontjából azt a fajta populizmust, ami végigsöpör mindenhol, rendkívül kártékonynak tartom. Miközben ennek van létező alapja. Méghozzá az, hogy az elégedetlen tömegeket ki kell valahogy szolgálni, a jövedelmi különbségekre valahogy reagálni kell, ostorozni kell az eddig nem jól működő, billegő rendszert. Ennek viszont nem az a józan módja, hogy egymáshoz nem illő összefüggésekből próbálunk meg kiragadni egy-egy jól hangzó mondatot, és ezeket zászlóra tűzve megpróbáljuk magunk mellé állítani a lecsúszott réteget. És itt lehet beilleszteni az erősödő populizmust és nacionalizmust. Pedig 120 éve már Oscar Wilde megmondta, hogy „a hazafiasság az erőszak önigazolása”, és azt gondolom, ez bármennyire tömörített közlés, ma is igaza van. Tényleg, – ahogy sokan fogalmaznak – elment a politika érzelmi irányba. A gazdaságpolitika hibáit nem azzal a hozzáállással kellene kezelni, hogy az eleddig alkalmazott eszmerendszer tökéletes ellentétjét próbáljuk meg lenyomni a társadalom torkán, ezt nyújtjuk kizárólagos megoldásként.

Pedig 2001 novemberében pont Varga Mihály jelentette egy sajtótájékoztatón, hogy 2005-re bevezeti az eurót Magyarország. Ehhez képest utána több kormány eltolta – szó szerint és időben is – a bevezetést. Ha tippelni kellene, Magyarországon mikorra lehet euró?

Hát, nem a mi életünkben sajnos, vagyis belátható időn belül nem. 20 év, vagyis soha. A folyamatok nem abba az irányba mutatnak, miközben remélem, hogy a jelenlegi válság lehetőség arra, hogy Európa újragondolja, gombolja azt a bizonyos kabátot, megreformálják az unió működését, hiszen nem csak nálunk törtek előre a tapasztalt populista hangok, hanem a magországok társadalma is igen megosztott. De hát olyan kérdéseket kellene tisztázni azon kívül, hogy mely hatáskört delegáljuk Brüsszelbe, hogy egységes piacot létrehozva összeegyeztethető-e, miközben önálló oktatási és egészségügyi alrendszereket tartunk fenn. Mert az egy dolog, hogy az egységes piac segíti a vállalkozásokat, de az már egy óriási anomália, miszerint van egy képzés – mint például az orvosi – és annak gyümölcsét más szereplők aratják le. Ha teljesen egységes piacot akarunk jól működtetni, akkor szerintem bizony nem lehet megkerülni az alrendszerek egységesítését. Az esélyegyenlőség megteremtése alapvető alkalmazott vezérelv kellene, hogy legyen. Én egyébként minden döntési jogkört Brüsszelbe helyeznék ki. A legjobb megoldás az lenne, ha az Európai Unió vezetése magára vállalná részben vagy egészben az alrendszerek működtetését minden tagországban felzárkóztatva a lemaradókat a mintának tekintett német ellátási szinthez képest. És ennek fejében nyújtanám a teljesen egységes piacot és integrációt a vállalkozásoknak.

Úgy érzem, nem mostanában leszel kormánypárti képviselő…

Ha-ha! Csak egy hozzáfűznivaló…Benjamin Franklin, amerikai diplomata, író, filozófus mondta, azt, hogy „aki a szabadságot feláldozza a biztonságért, az egyiket sem érdemli.”

A teljes interjú a Trend FM-ben: