Az eddigi magyar növekedés részben tekinthető volt egy természetes, válság utáni – bár elég vérszegény – kilábalásnak is. Az autógyártók és EU-s forrásokkal szembeni kitettség, függőség igaz, de messze túldimenzionált. Az egyik fő különbség a régiót tekintve a fogyasztásban, a potenciál kiteljesítésében, illetve annak hiányában rejlik. Nálunk a fogyasztás a hatalmi érdekek védelme miatt nem tud teljesen kibontakozni. Hiszen van egy rendszerszintű ösztönzés, hogy a lakosság, valamint a bankok a megtakarításokat, eszközöket magyar állampapírban tartsák. A politika gyakorlatilag eldöntötte a dilemmát:inkább stabilitás, mint növekedés. Gazdaságstimulálás helyett biztonság. Mivel valaki vagy fogyaszt vagy megtakarít, ezért a megtakarításra ösztönző bunkerpolitika óriási teret vesz el a fogyasztástól, amely részben betöltethetné 2018-2020 után az uniós források helyett a növekedés szerepét. Erre pedig volna lehetőség, hiszen a régiót már 3 éve verjük a lakossági megtakarítások hitelhez mért arányában, vagyis messze túllendültünk a válság utáni természetes alkalmazkodáson. Csakhogy ehhez ki kellene mozdulni a bunkerből, fel kellene adni a hatalomnak a kizárólag saját pozíció megtartására irányuló céljait és vissza kellene vonulnia. Márpedig sajnos nem ez a hozzáállás tükröződik a kormány nemrég frissített 2020-ig terjedő konvergencia programjában sem. Így nagyon nehéz lesz még azt a Szlovákiát is utolérni, amely abban a szerencsés esetben van csak 10 évnyire előttünk, ha innentől mi verünk rájuk évente 2.5%-ot és nem ők ránk, ahogy ezt az első negyedév mutatja.

Az ATV Start című műsorában beszélgettünk a témáról. A műsorvezető Rónai Egon volt.

Főbb pontok:

  • Füstöl a magyar gazdaság. Csak sajnos nem sebességtől, hanem a kézifék behúzásától. A növekedés eddig sem volt lufi, hiszen egyrészt korábban sem beszélhettünk kiugró bővülésről. Másrészt az uniós források – és az autógyártók kibővített kapacitása – mellett az eddigi növekedés részben tekinthető volt egy természetes, válság utáni kilábalásnak is. Ahogy egyébként a visegrádi országok mindegyike 2011-től, sőt még korábbról elkezdett jelentősen növekedni. Csak nálunk ez fáziskéséssel és kisebb rátával jelentkezett, hiszen már tavaly elmaradt a fejlődésünk a régióhoz képest.
  • Az autógyártók és EU-s forrásokkal szembeni kitettség, függőség igaz, de messze túldimenzionált. Szlovákia például a gazdaság szerkezetét tekintve ugyanilyen szinten vagy még erőteljesebben függ az autógyártóktól, és az uniós források is mindenhol fontos szerepet játszanak a régióban. Az egyik fő különbség a fogyasztásban, a potenciál kiteljesítésében rejlik. Míg Romániában és Szlovákiában dübörög a fogyasztás, Magyarországon messze nincs ilyen élénkülés.
  • Nálunk a fogyasztás a hatalmi érdek miatt nem tud teljesen kibontakozni, nem tud hozzájárulni a felzárkózáshoz. A politika gyakorlatilag eldöntötte a dilemmát:inkább stabilitás, mint növekedés, gazdaságstimulálás helyett biztonság. Hiszen van egy rendszerszintű ösztönzés, hogy a lakosság, valamint a bankok a megtakarításokat, eszközöket magyar állampapírban tartsák. Az előző pár évben a GDP 15%-ának megfelelő összeg vándorolt állampapírba, amit az állam plusz kiadások (prémium) és kockázat átvállalás révén támogat. Az a filozófia húzódik meg e folyamat mögött, hogy meg kell védeni a magyar gazdaságot a külföldi megingásoktól: ha túl sok magyar eszközt tartanak a külföldiek, azzal veszélyeztethetik a magyar stabilitást válság esetén (megj.: értsd, kikényszerítheti a piac az alkalmatlannak tartott kormány leváltását, mint az történt az olasz Berlusconi kormánnyal 2011-ben az eurózóna válsáag idején.)
  • Tehát bunkert épít a magyar gazdaságpolitika, amely abból a szempontból tényleg sikeres, hogy a finanszírozás jelentősen eltolódott a külföldiektől a hazai finanszírozás felé. Egy bizonyos mértékig ez az egyensúlyozás észérvekkel még magyarázható is, ám egy szint felett pusztán hatalommegtartási célokat szolgál, a lakosságot használva pajzsként bármilyen gond esetén.
  • Mivel valaki vagy fogyaszt vagy megtakarít, ezért a megtakarításra ösztönző bunkerpolitika óriási teret vesz el a fogyasztástól, amely részben betöltethetné 2018-2020 után az uniós források helyett a növekedés szerepét, és ehhez a magánszektornak is teret kellene biztosítani.  Erre pedig volna lehetőség, hiszen a régiót már 3 éve verjük a lakossági megtakarítások hitelhez mért arányában, vagyis messze túllendültünk a válság utáni természetes alkalmazkodáson.
  • Csakhogy ehhez ki kellene mozdulni a bunkerből, fel kellene adni a hatalomnak a kizárólag a saját pozíció megtartására irányuló céljait és vissza kellene vonulnia. Márpedig nem ez a hozzáállás tükröződik a kormány nemrég frissített 2020-ig terjedő konvergencia programjában sem. Ebben 2018-tól ismét a lakossági fogyasztás visszaeső növekedésével számolnak, párhuzamosan a felfutó, ám ismeretlen összetételű emelkedő beruházásokkal. Így nagyon nehéz lesz még azt a Szlovákiát is utolérni, amely abban a szerencsés esetben van csak 10 évnyire tőlünk, ha innentől mi verünk rájuk évente 2.5%-ot és nem ők ránk, ahogy ezt az első negyedév mutatja.

A teljes interjú:

https://www.atv.hu/videok/video-20160517-fekre-lepett-a-magyar-gazdasag