Tisztában vagyok azzal, hogy a mai virtuális hír univerzumban minden csoda három napig tart és tényleg csak a mirákulum számít információnak. Ennek ellenére azért hadd emeljek ki egy ártalmatlannak tűnő mondatotot az amerikai jegybank, a FED jegyzőkönyvéből!  Ugyanis eme mozzanat véleményem szerint alapvetően határozhatja meg akár a következő évek trendjeit, globális eseményeit, akár a mindennapjainkat.  A következőképpen hangzik ronda magyar, de annál pontosabb szakbarbár fordításban: „A résztvevők többsége úgy ítéli meg, hogy valószínűleg csökkenő marginális hatékonysággal bír az eszközvásárlás folytatása.”

Nos, akkor érthetjük meg ennek a kijelentésnek a fontosságát, ha egy másik tényt is mellérakunk. Méghozzá az új FED-elnök, Janet Yellen februártől esedékes vezetői szerepét, aki Ben Bernanke-t, a “helikopter embert” váltja ebben a tisztségben. Yellen-t is Bernanke-hoz hasonlóan galambnak tartják, ami annyit tesz: mindketten hívei a lazább, megengedőbb monetáris politikának. Yellen, aki alelnökkémt eddig is tagja volt a FED Nyíltpiaci Bizottságának, ugyanúgy támogatta az eszközvásárlást, ha tetszik, pénznyomdát, mint Ben. Sőt, tavaly ő érvelt leghatározottabban az eszözvásárlás változatlanul hagyása mellett. Mégis van egy most még árnyalatnyi, de véleményem szerint mégis óriási különbség a két személy hozzáálllása között, amit ebben a pillanatban sem a laikusok, sem a piaci szereplők nem tartanak elég fontosnak. Ez pedig tetten érhető a két közgazdász korábbi publikációiban, megnyilvánulásaiban, alapvető személyiség jegyeiben.  Megpróbálom munkásságuk egy-egy mozzanatával érzékeltetni. Ben Bernanke-re köztudottan azért ragadt rá a „helikopter” kifejezés, mert leegyszerűsítve a koncepcióját, „az emberek közé helikopterről szétszórt pénz serkenti a fogyasztást, a gazdaságot” szalagcímű tant hirdette. Ugyanez a teória Yellen tollából: „Addig, amíg a kibocsátás marginálisan érdemben növekszik, a megszokottnál némileg magasabb infláció megengedhető.”  A két megközelítés között egy nagy különbség van. Történetesen az, hogy Yellen a feltételrendszert fontosabbnak tartja Bernanke örökigazságú, egyslágerű politikájával szemben. Nagyon lesarkítva Bernanke a gombhoz varrja a kabátot, Yellen jobban szemügyre veszi, hogy mit szab, mihez. Ez a különbség 2008-tól kezdve, nemigen látszott, mert a keretek lehetővé tették, sőt eleinte megkívánták a monetáris aktivtást, de tetten érhető volt a 2008 előtti jelzálogpiaci lufi körülötti vitákban, ahol Yellen már 2006-tól, tehát a Lehman-csőd előtt két évvel a szabályozói beavatkozás és jegybanki szigorítás mellett érvelt. 2007 után most először ismét szétválhat a két koncepció, mert a feltételrendszer megérett ehhez. Miért? Egyszerűen azért, ami a FED jegyzőkönyvéből kitűnik: egyre kisebb hatása van a pénznyomdának, ezzel párhuzamosan nő a kockázat is. Ez már a következő elnök, Yellen hangja. Yellen ezt észlelte 2006-2007-ben és úgy látszik, ez a hang azóta most először ismét megszólalt. Bernanke ebből a szempontból egy igen szerencsés időszakban vezényelhetett, az ultra laza politikának eddig nemigen volt negatív következménye. Pontosabban eddig nem érzékeltük. Februártól Yellenre vár, hogy a pénznyomda sötét oldalára felhalmozott lehetséges negatív következményeit a reálgazdasági infáción át a pénzpiaci sokkig valahogy megelőzze és kezelje. Ezt egy későbbi szellemi ámokfutásomban részletesen kifejtem majd. Az ellenben zihernek tűnik, hogy ez az egyébként lehengerlően  és kristálytisztán érvelő közgazdász asszony nem futamodik majd meg piaci nyomásra sem, ha úgy gondolja, itt az idő a pénzcsapok és az olcsó pénz korszakának el- és bezárására. Ez szintén gátat szabhat a mi portyázó gazdaságpolitikánknak, és ha nem vigyázunk (vagy, ha vigyázunk, akkor is), széttörheti Lehel kürtjét a forint fején.