Minden piaci, gazdasági válságnak vannak előjelei, sőt azt megelőző, annak megágyazó folyamatok. Ám ezeket legtöbbször vagy csak utólag lehet beazonosítani vagy hiába észleljük, a lefutásuk időben elnyúlik és a pontos pálya előrejelzése lehetetlen. Mint, amikor valaki vért köp. Sejtjük, hogy nagy lehet a baj, de a betegséget és annak következményeit, kimenetét nehéz behatárolni. Időzíteni pláne. És természetesen a végkifejlet függ az alkalmazandó terápiától, a beteg hozzáállásától.

Az elmúlt héten a feltörekvő piacok ’vért hánytak’, és erre már az egyetemes világ viszonyítási blokkja, Amerika sem legyintett, hanem köhintett egyet. A török líra, és a gyengülésben hozzá felsorakozó túlfűtött gazdaságok (egyelőre) kisebb devizaválsága ilyen előjel, tünet. Vannak előzményei és lesznek következményei.

A nagyobb ívű előzmények még a 2008-as Lehman-csőd válságkezeléséig nyúlnak vissza. 2008 után Kína és főleg a nyersanyag kitermelésre épülő feltörekvő gazdaságok  tartották a lelket globálisan, amit a korábbi amerikai mintára alkalmazott, hitelezés és fogyasztás vezérelt. A piaci bizalmat a FED, majd a többi nagy jegybank eszközvásárlása és nullszázalékos, laza monetáris politikája stimulálta.

Más szóval a Lehman-csőd után gyakorlatilag a pénzügyi válsághoz vezető tényezők bevonásával és felerősítésével próbálták meg a döntéshozók ismét összetartani a rendszert. A 2008-ig még alacsony hitelkitettséggel rendelkező globális szereplők fogyasztás ösztönzésével (pl. BRIC országok: Brazília, Oroszország, India, Kína), sikerült is némelyest kompenzálni a fejlett világ miatt kieső növekedést. A finanszírozást, az egyébként ultramagas kockázatot futó gazdasági blokkok, vállalatok kötvényhozamainak alacsonyan tartását az addig kockázatkerülő megtakarítások bevonzásával érték el. (Mindez persze nem tudatos volt, hanem a döntéseket a pozitív visszacsatolások rövid távon megerősítették, így jött létre egy sűrű szövésű, valósnak hitt ok-okozati háló.) A pénznyomda egyaránt töltött be tényleges kereslettámasztó és pszichológiai, bizalomépítő szerepet.

A globális kép, egyensúlytalanság 2008 óta, a 2010 után időszakra azonban nem helyre, hanem túlbillent. Az addig egészséges szerkezettel, hitelszinttel rendelkező blokkok váltak tűlfűtötté. A jegybankok és kormányok pedig túladagolták „olcsó pénzzel” és „híg reménnyel” a szereplőket. Irreális, a valós rizikót egyáltalán nem tükröző árfolyamok alakultak ki. Létrejött egy új, virtuális világ.

Ezt pedig csak fokozta, hogy továbbra sincs globális szabályozás, miközben egy-egy nagyobb szereplő koncentráltnak szánt akciója nem kívánt globális mellékhatásokkal jár. Közvetve a fejlett országok jegybanki akciói emelték majd fullasztották a feltörekvő piacokat. Ez olyan, mintha egy fürdőkomplexumban szeretnénk megemelni az egyik medence alacsony vízszintjét. Mivel azonban minden medence össze van kapcsolva, a nagyobb vízmennyiségből más medencékbe is jut, miközben azok már így is színig voltak. Persze egy darabig az is vígan pancsol, aki nem tanult meg úszni vagy még nem fáradt el.

A feltörekvő devizák jelenlegi vesszűfutásának, a kínai belső piaci bizonytalanságnak természetesen a múltban sokszor citált folyamatok közvetlenül ágyaztak meg:

2010 óta Kína növekedési rátája folyamatosan csökken. A belső hitelbuborékot egyre nehezebb kezelni, ehhez egyre sűrűbb likviditás fokozó beavatkozásra van szükség. Ezzel szinte párhuzamosan hosszú trendben ereszt a nyersanyag és élelmiszerár buborék, süllyednek tovább az energiárak. A Kínával közvetett és közvetlen kereskedelmi kapcsolatokat ápoló feltörekvő országok szintén behúzták a kéziféket. Ugyan a magas adósságú szereplők (Európa perikerikus országai) 2010-11-re bajba kerültek és a fejlett világ addigi lassú kilábalása is megtorpant, de a jegybankok újra felpörgő akciói (FED, britt és japán jegybank, EKB) elfedték a repedéseket. Sőt az addig kockázatkerülő megtakarítók fokozatos beszippantásával, mit sem sejtő tömegekkel finanszíroztatták a rendszert, különösebb probléma nélkül.

Egészen mostanáig. A feltörekvő országok gazdasági és piaci tünetegyüttese ugyanis már együtt jár az amerikai FED tervezett visszavonulásával (ebben az irányban a februártól Yellen vezette intézmény eltökéltnek tűnik, lásd előző írásom: https://sharkvision.blog.hu/2014/01/09/kisert_a_mult_avagy_milyen_lesz_a_yellen-i_a_jovo). Az egyenes vonalú virtuális tőzsdei profitok korszaka valószínűleg a végéhez közelít.

Ráadásul már nem csak ott tartunk, hogy elfogytak a potenciális húzóblokkok reálgazdasági fronton, hanem maguk a megmentők (feltörekvő gazdaságok) is bajba kerültek a túlhitelezés, forrótőke-függőség és társadalmi feszültségek szimptómái miatt. Ugyanakkor a fejlett világ régi adósságproblémája sem szűnt meg, maximum enyhült, de leginkább háttérbe szorult. A globális megtakarító réteg pedig gyanútlanul tette át a pénzét egyik kockázatos eszközosztályból a másikba (előbb álamkötvénybe, vállalati kötvénybe, most legutóbb fejlett részvénybe), s élvezte, élvezi a mesterségesen felpumpált, virtuális hozamokat. Merthogy kiszállni már nem olyan könnyű. Ha ugyanis csak a tőke 2%-a mozdulna meg valamelyik eszközosztályban, az legalább 20%-os értékvesztéssel (értsd: zuhanással) járna.

 

A következmények

Egy darabig jóval nagyobb csapkodás jöhet a piacokon, akár óriás korrekciókkal mindkét irányban. Ez nem vagy nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást. Sőt, a bizonytalankodók növekvő köre akár további csúcsokhoz is megfelelő alapot szolgáltathat (short-zárásokon és a beszállásra várók lépésén keresztül).

A Lehman-csődhöz vezető út sem volt rövid. A rendszer első hajszálrepedéseinek megjelenése után még több, mint két évnek kellett eltelnie, mire a piacok az igazán komoly sokkot elszenvedték. (2006 júliusa. Az amerikai ingatlanárak először mutatnak visszaesést egy több éve tartó eufórikus hegymenet után. 2007 tavasza. Az első jelentések a másodlagos hitelközvetítő cégek pénzügyi nehézségeiről. 2007 dereka. A nagy pénzügyi intézmények jelentős veszteségről számolnak be. 2007 ősze: új csúcs a piacokon. Sűrűsödő, ingadozó egy éves környezet, 2008 júliusában történelmi rekordot döntő olajár, majd 2008 szeptemberében Lehman-csőd.)

Másrészről a pénzügyi piacokon nincsenek pontos analógiák. Így azt gondolom, hogy sem a 87-es tőzsdekrach, sem a Lehman-csőd nem szolgáltathat sémát, de ezek kvintesszenciája mégiscsak hasznos lehet a piac pszichológiájának megértéséhez.

Megkockáztatom, hogy most valami végérvényesen megtört. Az egyenes vonalú tőkebeáramlások kora lejárt. A megtakarítások reálértékének virtuális, exponenciálisan emelkedő trendjének vége van. A török líra esete nem átmeneti zavar, hanem egy új fejezet nyitánya: egy nehezen olvasható, buborékokkal tűzdelt piac át- és visszarendeződésének előjele. A történelemben egyedülálló zérókamat és pénznyomda politika kísérletnek, a precízen előrejelezhetetlen végkifejletének a kezdete. Kísérlet, mely idáig soha nem tapasztalt mértékben torzította el a szereplők tisztánlátását, készítette elő a virtuális válságot. A pénzbőség enyhülésével a látás tisztul, a bódultság ciklusokban mérséklődik. A józanodás viszont fájdalmas.

A nagy kérdés, hogy erre a jegybankok idővel (1-2 éven belül) hogyan reagálnak: a pénznyomda még további fokozásával, visszaállításával tényleg bevállalva és tolerálva egy magasabb inflációt, vagy esetleg tövig nyomják a féket, hagyják tisztulni a rendszert. Utóbbival az összeomlást kockáztatnák. Nem mintha az előbbivel ezt végképp megelőznék.